|
Üdv!
Fehér Zsoltnak (DJ WHITE-nak) hívnak, 1977-ben születtem.
1991-ben kezdtem a discoval komolyabban foglalkozni. A nagy
áttörés 1993-ban következett be, amikor lehetőséget kaptam
Székesfehérváron a helyi Holiday nevű klubba. Bemutatkozásom
jól sikerült, két évig maradtam ott.
Majd megkerestek a Balatonszemesi 'THOMAS'-ból. Elvállaltam a
feladatot, ahol egy évet töltöttem sikeresen, ezután
átkerültem Balatonboglárra és Tapolcára szintén a 'Thomas'-ba.
Ezután 1996-ban a székesfehérvári Park Disco-ban helyezkedtem
el, melyet a szintén fehérvári Black Cat Music Club követett.
Ismét a Balcsi jött, egy új klub Siófokon az 'ECKLIPS', ahol
egy éven keresztül dolgoztam minden nap.
1999-ben régi mentorom Gróf Csaba megkeresett, hogy dolgozzunk
együtt Agárdon a Nádasban!
A felkérés olyan jól sikerült, hogy azóta is közösen
dolgozunk. Nyaranta a Nádas Dance Clubban zenélünk, télen az
ország nívósabb klubjaiban.
Tavaly például a Totem Clubban, Érden.
Több külföldön és itthon is elismert Dj-vel dolgoztam már
együtt. Többek közt: JAY DEE, JERRY ROOPERO, BROOKLYN BOUNCE,
stb. A magyar Dj élvonalból szinte mindenkivel. Természetesen
volt több kisebb klub is, csak ez már egy másik történet
lenne...
|